avagy a kerék két oldalán

"Villámlik, mennydörög
Ez tényleg szerelem..."

Nem akarom nagyon magyarázni a következő videót, akinek ismerős a szám, az szerintem röhögni fog a feldolgozáson, akinek nem, az megnézheti az eredeti klipet itt...

avagy és mégis mozog a Föld

Ma egy svájci hárfás úr zenéjét idézem meg, mint napi klip. Számomra meghatározhatatlan, milyen zenét is játszik, mert ez egy kicsit klasszikus zene, kicsit pop, kicsit világzene, kicsit vmi akusztikus ambient... olyan ilyen. Aki ismeri Vollenweidert, az ráismer, aki nem, annak meg megfoghatatlan. Volt szerencsém egy koncertjén jelen lenni, idáig az egyetlen olyan eset volt, amikor a közönség nem állt, nem csápolt, nem széken ült fegyelmezetten, hanem a földön heverészett.

Vollenweider zenéje számomra egy mesevilágot fest le, hol hősökkel, szörnyekkel, hol erdőkkel és tündérekkel, és kiszakít a mindennapi világból. Általában nagyobb zenekarokra, klasszikus hangszerelésre írt zenéi könnyedek tudnak maradni, sosincs olyan érzésem tőle, hogy komolyzenét hallgatok, holott ez sokmindenben olyasmi.

Az És a hosszú árnyékok c. szám a Dancing With The Lion albumról való, az album turnéjának egy állomása volt Budapest, ekkor hallgathattam meg élőben Vollenweider zenéjét, talán ezért maradt meg bennem annyira ennek a lemeznek az anyaga. Vagy csak jó az album. Én szeretem, kérlek, hallgasd meg!

No, ha ezt olvasod, valószínűleg láttad, hogy az oldalt kicsit átterveztem. Lehet szidni, dícsérni, de most ilyen és kész. Ha van vmi építő jellegű javaslatod, hogy hogy lenne jobb, akkor lehet kommentálni.

Raktam be jobbra egy zenelejátszót, ami a háttérzenét adja, általam kedvelt zenékből. Ez sajnos lapozáskor újraindul, de lehet számot ugrani benne, meg aztán filózom azon is, hogy hogy tudnék többféle zenei repertoárt kitenni, de ezeken a kérdéseken még dolgozom. Egyenlőre van, megy, akinek tetszik, az hallgatja, akinek nem, nem fogja.

A fejlécen volt egy link a főoldalra, hogy ha vki nagyon elkavarodik a részletekben, visszataláljon az elejére. Lévén hogy áttúrtam sokmindent, és a "Tigrincs blog" szövegen volt a link, ez pedig a fejléc-képbe került, ezért a link sincs többé. Viszont baloldalt, a doboz tetejére került egy link, ami kicsit suta, de a célnak megfelel: a főoldalra ugrik.

No, várom a kritikákat, de ha lehet, akkor konstruktív dolgokat kérek, nem olyat, hogy ez nem tetszik, az csúnya, stb. mert ezzel nem tudok mit kezdeni, max kimoderálom, ha unom.

avagy in memoriam Kaszás Attila

A mai video kicsit rendhagyó. Ugyan a zenét is szeretem, a darabot is, melyhez Presser írta ezt a számot, ez talán önmagában is elég lenne hogy feltegyem. De valaki a dalhoz szerkesztett egy fotó-összeállítást, melyben Kaszás Attilára, a Vígszínház nemrég elhunyt szinészére emlékezik, és úgy éreztem, ennyivel én is tartozom a szinész emlékének, mind Padlás-rajongó és mind Kaszást szerető ember is.

A zenés mesét 20 éve játssza töretlen sikerrel a Vígszínház, sokszáz előadást megérve, én is láttam párszor. Nem akarom túlértékelni a dolgot, de azt hiszem, elfér a polcon a Kisherceg és a Micimackó mellett ez a történet is, a gyerekeimet tuti el fogom vinni rá. Presser az LGT-s pályafutása végén írta Sztevanovity Dusán szövegéhez a zenét, a mai merengős-szomorkás számot is.

Kaszás Attiláról sokmindent lehetne írni, csupán copy-paste kérdése az egész. Sok filmben és darabban játszott, egy halom díjat megkapott, de nekem akkor is a Padlás rádiósa volt a kedvencem, amiért nagyon szerettem. Az én szememben mindig egy örök gyerek volt, valaki, aki nem tudott öregedni. Talán épp ezért is volt olyan tragikus korai halála. Emlékeimben tovább él.

avagy az amazon

Pénteken megállt alattam a motor. Volt már előjele, pár nappal ezelőtt már rándult egyet alattam, de reméltem, semmi gond. Aztán munkába menet, reggel, Vecsés és Üllő között kilehelte a lelkét, a nagy préri közepén. Nem volt egyszerű fuvart szereznem, pár km-t toltam a két mázsáját, de napestig nem toltam volna be a szervízbe. Szerencsémre megállt egy autósnak álcázott motoros, akinek ismerőse foglalkozik motor-mentéssel, ergo egy fél órán belül úton voltunk a szervízbe. Ott viszont kiderült, hogy a baj komoly, ott kellett hagynom a gépet, mert a blokkban van vmi gond, talán a hengerfej-tömítés szállt el. Nem örülök neki. Nem kéne ilyen fiatalon rongyolódnia, de az is igaz, hogy azért nyúztam is rendesen. Valahogy ez az év nem indul jól két keréken, Balhés rászolgál a nevére. :(

avagy lemeszeltek...

Lakott területen, Cegléden, nem tudom, hogy 50 helyett mentem 68 km/h-val, amiről ugye ha leveszem a méréshibát, akkor az 65... 3 rugóm és 3 "smart pontom" bánja a dolgot. Siettem, a szerelmemhez. Ez az első gyorshajtás-büntetésem, nem szeretnék többet, de biztos lesz még. Van akiben a 48 marad meg, vagy az 56, nekem a 68 lesz a kedvenc számom. Csak úgy. Nem vagyok vad motoros, és nem vagyok büszke rá, de azért bizsergető érzés. :)

Vannak témák, amiket kerülgetek. Szeretnék írni pár dologról, de nehéz, mert úgy érzem, vmi olyat kéne leírnom, amitől majd mindenki jól kedvet kap, és megszereti, amiről írok. Persze úgyse fogja, de én szeretném. Aztán ennek az a vége, hogy sokmindenről írok, csak épp a lényegesebb dolgokról. Itt van pl. Takeshi Kitano és a filmjei. Nagyon szeretem őket, de képtelen vagyok írni róla. Írok hát a zenéjéről kicsit.

Eredeti nevén Mamoru Fujisawa, vagy ahogy a filmekből ismerhetjük, Joe Hisaishi több mint száz filmhez adta műveit, köztük egész estés rajzfilmekhez és játékfilmekhez is, pl. Kitano filmjeihez is. Nagyon szeretem a zenéit, egyfelől le se tagadhatná, hogy japán, mégsem tolakodóan sok benne a "hazai" elem, egy távolkeleti zenéhez nem szokott embert is simán elringatnak a darabjai. A filmes kollégáimnak köszönhetően megtanultam szeretni a filmekben a csendet és az atmoszférát, ugyanakkor a filmzenékre is jobban figyelek, és Hisaishi művei film mellett és magukban is nagyon kellemesek. Nem felforgatók, nem akarnak többek lenni, mint egy filmzene: hangulatok, színek, érzések lágy folyama.

Ez a szám a Hana Bi, azaz a Tűzvirágok című filmből való.

avagy grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr-brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr

A kis házinyúl mindjárt nagyon megtetszett, mikor a konyhában letették: buta, kedves kis feje, ijedt szemei és lágy, sima szőre. Azt a jellemző, gyöngéd, pártoló szeretetet érzem, amit nagyon jól ismernek kezdő szerelmesek, akiknek kicsi és macskaszerű nőkkel akadt dolguk. Nem akarok semmit tőled, te fehér, ijedt kis nyúl, csak meg akarom simogatni a fehér bundádat, hátrafelé és óvatosan, hogy jólessék neked, ölembe vennélek, és a kis fejedet simogatnám, hogy megnyugodj, és jól erezd magad, biztonságban, és elhidd, hogy nincs okod félni, nem kell tartanod semmitől, én vigyázok rád és megvédelek.

Ezt érzem, egészen melegen és önzetlenül, felolvadva ebben a védő, önzetlen, odaadó szeretetben, és a kis fehér nyúl után nyúlok, hogy megsimogassam. A kis nyúl azonban, ijedt kis dög, riadtan lelapul, és kifut a tenyerem alól, be a konyhaszekrény alá.

A novella folytatódik itt...

Ha Hendrixre gondolok, rögtön tódulnak a fejembe a közhelyek, amiket írhatnék. Egy legenda, akinek meg kellett halnia, hogy örökké éljen, meg ilyenek. Nem tudom, kicsit siralmas mondjuk Mick Jaggert, a békében megőszült rocker lázadót nézni, ahogy ötvenezredszer is követelik tőle koncerten a getnót a mindenkori ifjak és örökifjak, ő meg megpróbálja előadni az újabb lázadásait is. Éshát ez azért egy nyugdíjaskorú felforgató szájából... no de mindegy. Bezzeg Jimi ha élne... ő se lenne jobb, de ő legalább eltávozott időben, mint Petőfi. No jó, az ironizálást és a közhelyeket befejeztem.

Erősen kétlem, hogy mai zenészemről sokat kéne mesélnem, talán csak az nem ismeri, aki Lakodalmas Lajos zenei költészetén nevelkedett, ergo nem szaporítanám a szót. Gitárzseni, egy állat, a legnagyobb bűne az, hogy Miles Davissel a jazzes barátkozásuk már nem fért bele földi pályafutásába. De inkább nézd, ez a buja kiscsaj, a Foxy Lady.

avagy biztos kezekben