Ez az egyik leggagyibb jazz-funk szám, amit valaha hallottam. Egyben ez az egyik legismertebb ilyen szám, amit a 80-es években játszottak, Herb Alpert és Jean-Luc Ponty (aki mellesleg egy kis ideig a zenekarban játszott) mellett. A banda 1977-ben alakult, fiatal izlandi srácokból, és a kezdetektől fogva markáns, könnyen felismerhető jazz-funkot játszottak, mely gyors népszerűséget jelentett nekik. A Suprise Surprise albumról ez a Garden Party a popzenei albumokra is felcsúszott (az angol toplistán a 17. helyig jutott 1983-ban), s bár a zene nem emelkedik Miles Davis-i magasságokba, mégis szerintem a könnyedségével és slágerességével sokat tett a jazz mint műfaj megismertetéséért, elfogadottságáért.

Egy kis bulizene, kerti partikhoz a középhangosan:

avagy macskapár

avagy feszültség

Hát, ismét egy retro-lounge-samba-jazz-house-valami következik. Az előadója sem egy egyszerű eset, ugyanis Dimitri igazi neve Dimitris Yerasimos, azaz görög lenne, ha nem született volna Isztambulban. A DJ-zés mellett olyan híres divattervezőknek szerzett zenét a kifutókra (igen, ilyen is van, ha egy vmit magára is adó divatdiktátor nem csak egyszerűen slágereket akar összeollózni a billegő cicababák mellé...), mint pl. Yves Saint-Laurent, Coco Chanel és J.P. Gaultier. Zenéi régi és új számok és hangminták remixelése, de általában a 60-as, 70-es évek nagy romantikus filmjeinek előkelő és parfümillatú hangulatát idézik. Ez a szám is egy nagyon divatos lányról szól, s a '96-os Sacrebleu albumról való.

És akkor most rendhagyó módon linkelek még videót, mert egyszerűen nem bíííííííííírom ki... Na jó, tegnap úgysem volt napi klip, szóval bocsásd meg nekem. Tehát még egy Dimitri szám, egy kicsit hasonló, egy kicsit más, de a rajzfilm-részéért egyszerűen megbolondulok. Írnom kell már Shag-ről és társairól egy cikket végre, mert élek-halok a stílusért, csak ugye az idő... Addig is: Sacré Francais!

avagy a zuhanás

Egy negyed évszázada alakult banda 20 évvel ezelőtti száma kerül ma terítékre. A zenekar a 80-as években volt népszerű, de 2004-ben sikerült egy új albummal visszatérniük, ami ugyan nem lett sikeres, de azért szerintem szinvonalas lett (Matt's Mood). Zenéjük könnyed latinos pop volt, melyet érdekes módon leginkább lengyel énekesnőjük, Basia Trzetrzelewska egyedi énekstílusa tett felismerhetővé és különlegessé. Ő később szólókarrierbe kezdett, és tulajdonképpen ő vitte tovább a Matt Bianco sikereit még pár évig.

avagy az őrző

Na ilyet se sűrűn lát európai halandó. Japán elektronikus-jazz-pop, hagyományos japán hangszereken és szintin, a hangulatfokozó elem pedig egy kimonós táncos. A '74-ben alakult zenekar a világzenét, a jazzt és az elektronikus zenét ötvözi a hagyományos japán zenével. '85-ben jelent meg az Another Place albumuk, ami eddig a legismertebb lett, erről való a One Wish is, ami lágyabb smooth jazzes zene. Többek közt ennek az albumnak is köszönhető, hogy a banda Miles Davis előzenekara is volt.

Hiroshima - One Wish (Youtube)

Nézz körül a Hiroshima honlapján is:

 http://www.hiroshimamusic.com/

avagy a vörös katedrális

Nem szeretem Santanát. Nekem túl... populáris és blues-os. Mégis van pár mélyebb, hangulatosabb zenéje, mint pl. a Bella. Félre ne érts, vitathatatlanul egy jó gitáros, meg egyébként is, hogy jövök én ahhoz... de azért játszhatna még sok olyan számot mint ez... Igaz, akkor már nem Santana lenne, hanem mondjuk Pat Metheny... :) No, lényeg a lényeg, íme a Bella, enjoy!

avagy egy lusta nyári délután

(Bougival-i híd, Claude Monet francia impresszionista festménye)

Frida Bauer és David Ojsztrak előadásában

Említettem, hogy szeretem Debussy-t, hát íme. Claire de lune, azaz holdfény. Debussy az egyik leghíresebb impresszionista zeneszerző Ravel mellett, darabjai főleg benyomásokról, hangulatokról, színekről szólnak, és átmenetet képeznek a 19. sz. romantikája és a 20. sz.-i modern zene között. Zenéje sokakat megihletett, Sztravinszkijtől Bartókig, Philip Glasstól Steve Reichig, Bill Evanstől Monkig, Brad Mehldautól Jobimig. Még a szinte meghatározhatatlan, kortárs komoly- és popzene között magának hírnevet szerző Art of Noise is csinált egy (mellesleg egész jó) albumot a francia zeneszerző emlékére - egy drum'n'bass-opera-jazz-hiphop-narráció keverék zenei anyagot. De íme egy 1962-es előadásban a Holdfény.

avagy égen állva, földet tartva

Dindimnek...

Bossa nova. Egy világhíressé lett brazil zenei irányzat, mely mögött egy név áll: Antonio Carlos Jobim. Neki köszönheti a világ a az Ipanema-i lányt, a Desafinado-t, és még sok más örökzöld latin dallamot. Ő és Joao Gilberto a latinamerikai zene talán legnagyobb klasszikusai, de a Gilberto név már ismerős lehet a blogomról, ha figyelmesen olvastál. Jobim zenei gyökereit a latin zene mellett Ravel és Debussy (huhh... na komolyzene még nem volt a blogon, de most hogy írok róla, hát Debussy-t be fogok tenni) zenéjében, no és a század elején született jazzben lehet megtalálni.

Dindi. Egy édes kis dal a nagy szerelemről, és arról a boldogságról, amit ha az ember meglel, úgy érzi, megtalálta a helyét a világban.

Oh Dindi…
If I only had words
I would say all the beautiful things that I see
When you’re with me
oh my Dindi

Don’t you know Dindi
I’d be running and searching for you
Like a river that can’t find the sea
That would be me
Without you my Dindi

/szabad fordításban...
Ó, Dindi,
Bárcsak lennének rá szavaim
Milyen gyönyörűnek látom a világot
Mikor velem vagy
Én Dindim

Hát nem tudod, Dindi?
Rohannék és keresnélek,
Mint a folyó, ami a tengert nem leli
Ilyen lennék én Nélküled, Dindim

Egy dulimanó talál egy magányos virágot a mezőn. Az első gondolata az, hogy leszakítja.
de aztán eszébe jut, hogy ez értelmetlen kegyetlenség lenne, ezért hát letérdel mellé, és vidáman játszadozni kezd vele; megsimogatja a szirmait, fújdogálja, hogy táncra perdüljön, döngicsél neki, mint egy méhecske, szagolgatja az illatát, majd fogja magát, leheveredik melle, és békésen elszundít.

A virág meg azt gondolja magában: „Olyan, mint egy virág.”