Eljött hát az idő! Kinőttem a blog.hu által biztosított technikai kereteket, ezért a blogom költözik. Ezentúl a többi, velem kapcsolatos dologgal egy helyen lesz megtalálható a tigrincs.hu-n. A művelet első darabja a Tigrincs blog, hogy aztán lassan kövesse a többi oldal is. Ez a cím nem szűnik meg, minden régebbi cikket még egy darabig megtaláltok itt, csupán a frissebb cikkek nem lesznek már. Ugyanakkor az új címen minden korábbi tartalom, hozzászólás megvan, tehát tessék a könyvjelzőket időben átállítani! Nem szeretném ecsetelni, hogy mennyivel és miben jobb az új oldal, gyertek át, nézzetek körül!

Tehát akkor akiknek még nem egyértelmű: az új cím http://blog.tigrincs.hu

Minden régi és újabb látogatómat szeretettel várom odaát! És persze a régi és az új tartalommal!

Ui: Mivel ezt az oldalt lezártam, itt már nem lehet kommentelni. 

A komolykodás után jöjjön egy kis móka és kacagás. Egy kisgyerek, aki megáll a játékbolt kirakata előtt a hóesésben, és kíváncsian megnéz egy babát. Szokásos történet? Egy cseppet sem!

A cél szentesíti az eszközt?

avagy mennyit ér mások tragédiája?

Divat internetes bűnözésről, csalásokról beszélni, de ez legtöbbször csak egy szines hír az újságban, amin szörnyülködünk, majd olvasunk tovább. Aztán elolvassuk e-mailjeinket, nézegetjük szeretteink friss fotóit, böngészünk az ismerőseink életének legújabb megosztott szeletei közt. Reagálunk rá, kommentáljuk, továbbadjuk, a trendibbek még „lájkolják” is a hírmorzsákat. Aztán egyszercsak szemet szúr egy borzalmas kép egy vörös iszapban fuldokló, kétségbeesett lány képe. Rákattintunk, és már jön is az oldal, melyen a friss infóktól a helyszíni képeken át az adományozás és a segítség módjaiig mindent megtalálunk. Ilyenkor minden jószándékú ember megnyílik, és átgondolja, miként segíthet. Továbbítja az infót az ismerőseinek, reklámozza az oldalt, az e-mail-címét, a segítő szándékát, esetleg pénzét is nyújtja a nemes ügy érdekében.

Gyanakvó ember lévén első mozdulatom nem az volt, hogy a bankkártyámhoz nyúljak, hanem szerettem volna megtudni, megbízhatom-e abba a valakibe, aki láthatóan hatalmas jószándékáról biztosít. Először is, az oldalon nem találtam sem a felelős szerkesztőt, aki legalább nevével hitelessé tenné a dolgot, sem pedig bármiféle elérhetőséget, amin esetleg utolérném, ha netán problémám akadna. Üzenetet persze lehet hagyni, amire az illető vagy válaszol, vagy nem. Hagytam, kértem, hogy az előbbi hiányt pótolja és álljon ki személyével az általa képviselt ügy mellett. Első levelében csúsztatást, második levelében pedig goromba elutasítást kaptam. Nézegettem kicsit az oldalon a fotókat, többnyire a neten fellelhető képeket láttam viszont, ezúttal forrásmegjelölés nélkül (vajon az eredeti fotós örül-e neki, hogy a képeit felhasználják?). Aztán ráakadtam az interneten egy fotóra, amin Alyssa Braun, egy 12 éves michigani kislány képe látható, aki egy iszap-fesztiválon jól mulat társaival (képek itt és itt). Mondanom sem kell, a képről visszaköszönt a sokkoló arc, igaz, ezúttal eredeti iszapszínben, és így elnézve, nem is olyan kétségbeesetten.

Gerillamarketing: A gerillamarketing (guerilla-marketing) a nem hagyományos (nem konvencionális), marketing eszközök, illetve technikák, valamint marketing-stratégia összefoglaló neve.

Lényege egy olyan alternatív eszköztár, amellyel kis befektetéssel, az általános médiáknál hatékonyabb marketingkommunikációt biztosítson.

A gerillamarketing egy módszere többek közt a közösségi oldalakon való, ismerősök között szájról szájra történő, a kapcsolataink miatt hihetőnek tűnő információ-továbbítás is.

Aztán tovább kutakodtam, sikerült megtalálnom az addig névtelenség mögé burkolózó oldaltulajdonost is, aki mellesleg a híres magyar szoftverfejlesztő cég, a egy neves hazai számítástechnikai cég volt kreatív igazgatója. (Frissítés, 2010.10.11. 14:36: Az említett cég tájékoztatott, hogy eddigi írásommal ellentétben az oldal készítője már nem kreatív igazgatójuk. Az információt egy másik közösségi oldalról vettem, ahol a készítő jelenlegi állapotaként jelzi meg a betöltött pozíciót. A félreértés tisztásának természetesen helyt adtam.) Rögtön egy közösségi oldalon is felvettem vele a kapcsolatot, hogy gratuláljak a gerillamarketinghez és hogy érdeklődjek tőle, hogy Alyssa mit szólna, ha tudná, hogy ő a vörösiszap-katasztrófa áldozata lett Magyarországon egy reklámkampányban. A kreatív igazgató kreatív válasza csupán ennyi volt: „A cél szentesíti az eszközt. Do it, and then appologize. (Magyarul: Előbb csináld, csak utána kérj bocsánatot.) A felelős oldaltulajdonos – aki mellesleg egy másik marketing-cég tulajdonosa is egyben – még egy vigyorgó fejjel is megtoldotta az üzenetet, jelezve, hogy ezt az egész akciót ő tréfából csinálta. Aztán mikor megkérdeztem tőle, hogy bánná-e, ha a történet napvilágot látna, akkor nemes egyszerűséggel törölte magát a közösségi oldalról, jelezve, hogy ő ezt tulajdonképpen nem is írta, sőt, nem is létezik, hát hogy írhatta volna. Azt, hogy a weboldal ténylegesen milyen céllal jött létre, hogy mi volt a cél, ha a tragédia áldozatainak megsegítése, vagy akár mi magunk csupán eszközei voltunk… no ezt nem tudom, a kedves olvasó fantáziájára bízom, hiszen az illetőt már hiába keresem a kérdéssel. 

Az eset kapcsán felmerül bennem a kérdés: vajon hihetünk-e a szemünknek, amikor már bárki bármilyen, internetről lementett fotót módosíthat úgy, ahogy a céljainak megfelel. Megbízhatunk-e abban a jószándékban, ami a segítség, a jóindulat mögé bújva adatokat gyűjt rólunk, netán egy ügyes csúsztatással még a pénzünket is eltüntetheti, ha nem kezdünk el minden infót lenyomozni? Megoszthatunk-e bizalmas barátainkkal olyan információt, aminek minden morzsájának nem néztünk utána, és nem leszünk-e mi magunk is tettestársak egy internetes közösségi csalásban? És nem utolsósorban felmerül bennem a kérdés, hogy vajon mi járhat annak a marketingesnek a fejében, akinek mások tragédiája csupán marketing-fogás, csak egy eszköz, mely magasztosabb célokat szentesít. Úgy tűnik, az internet már minden értelemben információs szupersztráda lett: aki az út széléről páncél nélkül lép rá, azt egy pillanat alatt kilapíthatják és cserbenhagyhatják. Tessék tehát körültekintőnek lenni, mindennek utánanézni, és keresni a felelős személyt, fel meri vállalni magát akkor is, ha baj van. Elvégre a gyerekeinket is óvjuk a cukros bácsiktól.

avagy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve

Korábban írtam egy kezdeményezésről, melynek célja az volt, hogy „Mondjunk le az aug. 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!!!”.Elindói, Dóczi-Tóth Eszter és Mernyó Ferenc a facebookon mozgósították az egész országot, pontosabban 270 ezer embert, akik szolidaritásukról és egyetértésükről biztosították a kezdeményezőket. Korábban én is hírt adtam a dologról, pontosabban egy nyílt levélben érdeklődtem Dóczi-Tóth Esztertől a dolog részleteiről, mert pár dolog nem volt világos előttem. Ő szinte azonnal visszajelzett, hogy szívesen válaszol minden kérdésemre a későbbiekben… aztán ennyiben maradtunk, a válaszokat azóta sem kaptam meg. Aztán pár nappal később Mernyó Ferencet hallottam nyilatkozni, miután a kormány leszavazta a kezdeményezést. Persze, ezt ő sikernek nevezte, hiszen a kormány az ünnepségre szánt pénzeket (valamilyen számomra nem igazán világos úton-módon) az árvízkárosultak… helyett az árvízsújtotta közintézmények helyrehozatalára fordítja. Hogy ez vajon szolgál-e majd politikai töltettel, célzásokkal így a közelgő önkormányzati választások előtt, azt nem tudom. A mozgalmat képviselő Mernyó lelkesen számolt be arról, hogy szervezés alatt áll egy monstre koncert az árvízkárosultak megsegítésére, és hogy ebből a pénzből saját szándékaik szerint valóban a károsult embereket tudnák megsegíteni. Azt, hogy kiket, milyen alapon szelektálva, stb. arról persze nem szólt a fáma. Aztán elkészült egy honlap is pár nap alatt, pontosabban azóta is folyamatosan készül („Az oldal fejlesztés alatt! | The site is under construction!”) – igaz, nem sok olyan weboldalt látok nap mint nap, ami ne változna folyamatosan, de persze mindegy. A honlapról kiderül, hogy hamarosan jelentkeznek tartalommal, és de hogy mikor, hol, hogyan, arról már a honlap, és a koncert facebookos oldala nem tud egyértelműen nyilatkozni. Persze azért a számlaszám, melyen az adományokat gyűjtik, az kint van… De a felhasználásáról már megint nem olyan egyértelműek az infók.

Tegnap jártam dokinál. 2010 július 9., a helyszín egy vidéki város kórháza. A doki diktálja az ambuláns lapot.

Az asszisztens gondterhelten nézi a monitort fél percig, majd a doki megszánja:
– Ujjnyi, ú, dupla jé, eny, í.
Az asszisztens lázasan gépelni kezd, majd megáll. Fél perc gondolkodás, a doki végre rápillant az asszisztens monitorára:
– Igen, úgy jó lesz, ujjnyi.

Biztos nem volt a programban helyesírás-ellenőrző, no…

Nyílt levél Dóczi-Tóth Eszterhez,
a „Mondjunk le az aug. 20-i tűzijáték élményéről az
árvízkárosultak javára!” kezdeményezés elindítójához

A következő idézetben a médiában elhíresült, Facebookon indult, majd az IWIW-re is átkerült kezdeményezés kurta mottója olvasható. Ezen fórumon vitára hívom Dóczi-Tóth Esztert, hogy az alábbi kérdéseimet, aggályaimat tisztázhassuk. A humanitárius kezdeményezés alapvető jogosságát, helyességét nem szeretném elvitatni, ugyanakkor módszereivel gondjaim vannak. Nem kötekedni szeretnék a kezdeményezéssel, csupán szeretnék olyan kérdéseket feltenni, melyek a dolgot más megvilágításba is helyezik, szeretnék néhány (tudomásom szerint) eddig még fel nem tett kérdést feltenni. Szándékom szerint ezzel segíteni szeretnék sok jövőbeli félreértést, vitás helyzetet, újonan felmerülő problémát elkerülni a kezdeményezést indítóknak és támogatóiknak is.

„Az idei budapesti és a vidékiek külön kérésére a vidéki városokban is a tűzijátékra szánt közpénzt fordítsuk a bajban lévők megsegítésére! A csoport növekedése során jelentkező reakciókat figyelve szeretnénk rögzíteni, hogy ez nem egy politikai fórum! Nem egy kormányellenes vagy kormánypárti csoport. Ez a csoport azt támogatja, hogy a tűzijátékra tervezett közpénzekből inkább az árvízkárosultak részesedjenek. Minden más feltételezés valótlan.”

Kovács úr mert nagyot álmodni. Ő még emlékezett arra, hogy nagy álmodók hogy álmodtak új országot a világháború után, hogy tiéd az ország, magadnak építed, meg látta az álmot arról, hogy a vas és az acél országa leszünk. Persze azóta már új álmodók és álmok is jöttek, ő pedig egyre ritkábban gondol arra, hogy a kisunokákkal elmenne Balatonszárszóra pancsolni. Persze a kisunoka már internettel álmodik, mp3-mal, dvd-vel, pc-vel és még ki tudja hány betűszóval, amit ő már nem is ért.

Igen, persze, elírtam a címet…

Vagy ez a véleményem.

Pénteken éjféltől kampánycsend van, lehet, hogy mire e sorokat olvasod, már szabálysértést követnék el, ha neveket írnék – természetesen nem írok. Ha valaki magára ismer a soraim olvasása közben, vagy találva érzi magát, az – mint a filmeken – csupán a véletlen műve. Akinek meg inge, az meg már 20 éve nem öltözködik fel, hiába mondanám neki, akár jobbról, akár balról, akár fentről, akár lentről. Inkább csak egy laza politikai tükröt szeretnék most mutatni a világnak, ami olyan színes, mint a templomok üvegablakai. És persze mindegyik darab egy kicsit szűri, megtöri, torzítja is egyben a valóságot. De azért… Szóval üvegcserepek egy választás előttről:

Ezúton szeretnék minden kedves hűséges és új olvasómnak kellemes húsvéti ünnepeket kívánni!

Tigris

Többször futottam neki ennek az írásnak. Írtam volna azt is, hogy ugye megmondtam. Írtam volna azt is, hogy igen, megint egy összeomlott ember, aki szörnyű tettet visz véghez, gyakorlatilag előzmények nélkül. Vagy írhattam volna azt is, hogy figyeljétek meg, megint fognak találni egy történetet, amivel megmagyarázzák a dolgot, amit az egyszerű, belegondolni nem akaró ember bevesz és szépen megnyugszik, hogy nem, nincs itt gond, körülötte minden rendben van, itt csupán egy különleges esetről van szó. És persze strigulázhattam volna azt is, hogy a hétvégén csak összejött a heti negyedik öngyilkos eset. Valami van a levegőben? Ez is egy magyarázat – amit én nem hiszek el.

Nézem a tévét, és ez már eleve nem jó ómen… Most Barczai Gabriella, egy kertévé népszerű műsorának riporterének egy gondolatmenete verte ki a biztosítékot nálam. A tényői gyilkosságokról és öngyilkosságról szóló riport után elhangzik egy fájdalmas gondolatmenet, sommázva a riportot. Felteszi a kérdést, hogy az előjeleket hogyan vegyük észre? Erre nem válaszol, gondolom használható ötlete nincs, vagy ennyire nem akar mélyre menni. Ha mégis észrevesszük – így a riporter megoldása –, vigyük el elmeorvoshoz… És a konklúzió hogy vinnénk, de az egy betegre jutó idő kis hazánkban csupár pár perc. Tehát megvan a bűnbak: az egészségügy! Előrebocsátom, sem az egészségügyben, sem az egészségügyi vezetésben (egyik kormány alatt sem) nincsen, nem volt rokonom, barátom. Azt sem mondom, hogy minden oké arrafelé. De…!

Rég ajánlottam már zenét, klipet. Tavasz van végre, elvonulni látszik a hosszú és zord tél, hosszabbodnak a nappalok, szinesedik a természet és a szoknyák is rövidülnek. Szóval végre okunk van vidámnak lenni.

A minap sikerült rávetődnöm Bobby "Don't Worry Be Happy" McFerrin új lemezére. Akinek kicsit hiányos lenne a zenei műveltsége, még az is ismeri a Don't Worry-t, de azt már valószínűleg kevesebben tudják, hogy az énekesnek hamar elege lett a hírnévből és hogy mindenki a bohóckodásaival kapcsolja össze a nevét. Elkezdett hát jazzt énekelni, és – lehet kapaszkodni – karmesterkedni komolyzenét. Persze azért adott hihetetlen jó hangulatú koncerteket is, bár személyesen nem lehettem ott egyen sem, videókat láttam, és bárcsak ott lehettem volna. A zenéiről képtelenség megmondani, hogy fekete zene-e, jazz, világzene, komolyzene, vagy mi, egyszerűen csak előad a fickó, énekel, énekelteti a közönséget, bohócan komolykodik, komolyan bohóckodik… egyszerűen meghatározhatatlan, amit csinál. Zenét, a legjobb értelemben és minden értelemben.

Az új Vocabularies albumra nyolc évet kellett várni. Aki megteheti, hogy jó minőségű hangszórókon, füleseken hallgatja meg az albumon, az szerintem hozzám hasonlóan be fog állni a basszusoktól, a doboktól. Amit az afrikai dobokról, ritmusokról mondanak, hogy hipnotikus és gyógyító erejük van, azt itt most megkapja rendesen a hallgató. A "dalszövegek" szanszkrit, latin, héber, arab, zulu, spanyol, olasz, portugál, francia, angol, gael, német, orosz, mandarin és japán nyelven hallhatók a kórusok és Bobby előadásában, de természetesen akad halandzsa is bőven, hiszen nem a szöveg, a dallam a lényeg: „the melody will tell the story as we go along”.

A technika is nagyon ott van a szeren: 1400 sávon vettek fel zenét, éneket a hét számhoz, ezernél több munkaórán át, ezt a tudatosan és mérnöki pontossággal felépített harmóniákon és hangzáson lehet érezni. Minden hang és ütem a helyén van, hihetetlen erő és öröm sugárzik belőle. A hét szám alatt körbeutazzuk a világot, minden ritmus és nyelv új színt és harmóniát visz az album palettájára.

De nem szaporítom a szót, tessék beszerezni a lemezt, s addig is egy kis ízelítő:

Nem tudom, hogy nekem van-e valami irtó abszurd és ferde humorérzékem, hogy tetszik ez a videó, vagy tényleg mókás. De egy biztos, ilyen nem akad minden bokorban, még a youtube-on sem sűrűn. Tessék megnézni, 3 perc agyatlan animáció.

„Te vagy a nő! Te nem vagy ember és nem közülünk való. A becézés és imádás új szavait találtuk ki érted, a halál új formáit, és szaggattuk az élet kereteit, hogy Te többet élhess. Hegyeket bontottunk le, hogy messzibb lássál. Kitaláltuk a telefont, hogy felhívhassad ágyadból a kedvesedet. Hajót csináltunk, hogy megállhass az esti szélben a jachton, lila fátylakban, kissé hunyorítva a szemed. Megépítettük a szibériai expresszt, mert hátha egyszer kedved lesz arra járni. Komoly nagy népek jogrendszert alkottak, hogy Te egyszer megtaposd. Isteneket faragtunk és hittünk, hogy érted megtagadjuk őket, s túl minden képén az Istenségnek, mellünket verve feléd tartottuk ajkainkat: Te vagy a Fény!”
Márai Sándor

Eltévedésem rövid és valós története modern köntösbe bújtatva. Ilyen kalandokat élhetett meg egy magamfajta túrázó, amikor még nem volt mobiltelefon, PDA, GPS se, egyik sem szolgálhatott zseblámpaként. Ma ilyen történet már szinte elképzelhetetlen... ezért is dokumentáltam, hogy milyen volt a túrázás akkor, és hogy mennyit fejlődött azóta a világ.

A teljes történet itt > (Tessék a lépéseket végigkattintgatni, felülről lefelé, a kulcsosháztól!)

Nem, most nem egy mit-szépet-is-álmodtam-éjjel dolog jön. Hideg van itthon, ülök a gép előtt, bár nem fázom, annyira nem megy a fűtés, hogy szauna legyen. De azért az ujjaim vége fázik, így gépelni nem olyan vidám. Agyalok-agyalok, s jön a megvilágosodás. Na mondom, most vagy kitaláltam a spanyolviaszt, vagy valaki megelőzött, de akkor lecsapok rá. Megelőzött. Szóval az ötlet a következő. Annyi mindent lehet már USB-ről működtetni, a kávét melegen tartó alátéttől a lámpáig, a ventillátortól az akkus játékautóig, miért ne lehetne USB-ről fűteni kesztyűt? Megelőztek, már van ilyen (nem is drágán, egy masszívabb, jobb darab már 15-20 dollár körül van), most keresek lehetőséget az EU-ban. Persze, ezt össze is lehetne barkácsolni, anyámmal kötetni kesztyűt, melegítőpárnát beleapplikálni, kapcsolót, USB csatlakozót rábuherálni, de ez így készen van és pont.

A gizmodo cikkje erről a csodáról...