avagy in memoriam Kaszás Attila

A mai video kicsit rendhagyó. Ugyan a zenét is szeretem, a darabot is, melyhez Presser írta ezt a számot, ez talán önmagában is elég lenne hogy feltegyem. De valaki a dalhoz szerkesztett egy fotó-összeállítást, melyben Kaszás Attilára, a Vígszínház nemrég elhunyt szinészére emlékezik, és úgy éreztem, ennyivel én is tartozom a szinész emlékének, mind Padlás-rajongó és mind Kaszást szerető ember is.

A zenés mesét 20 éve játssza töretlen sikerrel a Vígszínház, sokszáz előadást megérve, én is láttam párszor. Nem akarom túlértékelni a dolgot, de azt hiszem, elfér a polcon a Kisherceg és a Micimackó mellett ez a történet is, a gyerekeimet tuti el fogom vinni rá. Presser az LGT-s pályafutása végén írta Sztevanovity Dusán szövegéhez a zenét, a mai merengős-szomorkás számot is.

Kaszás Attiláról sokmindent lehetne írni, csupán copy-paste kérdése az egész. Sok filmben és darabban játszott, egy halom díjat megkapott, de nekem akkor is a Padlás rádiósa volt a kedvencem, amiért nagyon szerettem. Az én szememben mindig egy örök gyerek volt, valaki, aki nem tudott öregedni. Talán épp ezért is volt olyan tragikus korai halála. Emlékeimben tovább él.