Manapság divat a retró, meg aztán nosztalgiázni eleve jó, ahogy a jelenlegi nyomorunkon szomorkodni is. Előrebocsátom, sem nosztalgiázni, sem panaszkodni nem akarok. Csupán szembesültem vele, hogy mennyire megváltoztak dolgok. Teszek egy kis utazást, vissza a jövőbe, amikor a művészetre volt pénz.

Vasárnap kora délután bambulok a tévé előtt (cudar hideg van, ebéd után a legkellemesebbnek a meleg ágyikóba bújás volt), és az egyik spórolós műsor volt adásban, előveszik XY-t, akinek valaha köze volt a tévéhez, és pár órán át azokat az archív anyagokat nyomják, amikhez köze volt. Kicsit olyan ez, mint a héjában főtt krumli, óccsó megoldás, ordít róla hogy az, de ez persze egyáltalán nem rossz... sőt! Nagyon kevés embert ismerek, aki nem elégszik meg azzal a moslékkal, amit a kertévé rádönt, és kevesen mennének be az MTV filmtárába, hozzám hasonlóan. Szóval melegedek a takaró alatt és nézem Gobbi Hildát, Latinovicsot, Ruttkait és a Loksit Sándor Pál tálalásában...

Nem akarok most a nagy nevek méltatásába belemenni, bárkit isteníteni vagy post/pre mortem méltatást írni. Bambulok a műsoron, tetszik, és meglepődve látom, hogy teljes terjedelmében leadják a Locomotív GT show-t. Szeretem az LGT-t, egyike azon kevés zenének, ami mellé szöveg is dukál... és Adamis/Dusán szövegeit is szeretem. Időről időre 1-1 számot leadtak a 40 perces show-ból, persze az ismertebbeket, de az utóbbi 30 évben nem tudok róla, hogy bármikor leadták volna. Hogy miért, azt hagyjuk. Örülök, hogy most, bár burkoltan is, de leadták és láttam.

No, térjek már a mondókám lényegére! 1980-ban, amikor ezt a show-t forgatta Sándor Pál, 7 éves voltam. Akkoriban még egy adó volt, tehát két dolgot lehetett nézni a tévén, az MTV-t meg a kikapcsolt képcsövet. Ha tré volt a műsor, akkor kivártad a végét, vagy mást csináltál. Igaz, nem volt verseny a csatornák közt, mégis számított a kedves tévés műsorszerkesztőknek, hogy mi megy a tévében. És 1980-ban egy filmes rendező, aki nem mellesleg a tévében rendez, nekiáll egy zenekarral szórakoztató műsort csinálni. A mai agyammal rögtön jöttek a kérdések, hogy miért csinál vki egy ilyen show-t? Úgy értem, az LGT-nek nem kellett promóció, részint mert eleve ismert, befutott zenekar volt, részint meg mert akkoriban nem a reklámon múlt mondjuk az eladások száma, a profit sem volt a mai értelemben értelmezhető. Sándor Pált sem hiszem, hogy bárki "felkérte" volna, de ő sem hiszem, hogy művészi kihívást érzett volna a feladatban. Ugyanakkor a 40 perces műsorban egy tonna jó ötlet, sok munka, szeretet és nem utolsósorban pénz van.

Aztán rájöttem, hogy eltelt 30 év... Akkoriban még volt pénz arra, hogy valaki csupán azért, mert minden adott egy értékes alkotáshoz, akkor azt az a pár ember meg is tudja csinálni. Mert ugye mostanában egy könyvhöz, egy előadáshoz, egy műalkotáshoz, de még egy sportteljesítményhez is először kell egy szponzor, egy mecénás, akit kőkeményen meg kell győzni arról, hogy ez a finanszírozás neki ezért vagy azért megtérülő beruházás. Tartok tőle, manapság már senki nem akarna egy ilyen filmet összehozni, hacsak nem pár fiatal függetlenfilmes egy hátizsáknyi lelkesedésből.

Ugyanakkor megnézve ezt a show-t, azt hiszem nagy értéktől estünk volna el. A remek zene, operatőri, rendezői munka mellett az egész kor bennevan a díszletekben, a ruhákban, a sminkekben, az ötletekben. Ha nem lenne YouTube és internet, gyanítom, manapság senki sem adna pénzt azért, hogy maradjon őszinte lenyomat is a korról, és ez szomorú. Valahogy egy főzőműsort, egy buta sorozatot vagy a bulvárszemetet nem tartom lenyomatnak, vagy ha mégis az, akkor az szégyen. No, nem siránkozni akarok, egyszerűen jó volt látni ezt a showt, hálás vagyok annak, aki kiásta, és rájött, hogy így 30 év elteltével esetleg műsorba is kerülhetne. Jó volt kicsit visszapottyanni a régi szép időkbe, amikor még... hát akkor kedves harminc feletti olvasóm, Ringasd el magad! (Egy részlet a show-ból)