Igen, persze, elírtam a címet…

Vagy ez a véleményem.

Pénteken éjféltől kampánycsend van, lehet, hogy mire e sorokat olvasod, már szabálysértést követnék el, ha neveket írnék – természetesen nem írok. Ha valaki magára ismer a soraim olvasása közben, vagy találva érzi magát, az – mint a filmeken – csupán a véletlen műve. Akinek meg inge, az meg már 20 éve nem öltözködik fel, hiába mondanám neki, akár jobbról, akár balról, akár fentről, akár lentről. Inkább csak egy laza politikai tükröt szeretnék most mutatni a világnak, ami olyan színes, mint a templomok üvegablakai. És persze mindegyik darab egy kicsit szűri, megtöri, torzítja is egyben a valóságot. De azért… Szóval üvegcserepek egy választás előttről:

Nagy nevek, írók, színészek, politikusok, „hiteles emberek” keresnek fel telefonon. Persze automatáról, mert azért ne akarjak már interaktív kapcsolatot, ők csak azért hívnak, hogy sulykoljanak. Jó polgár lévén köszönök, mire a géphang rögtön közbeszól, hogy veszélyben az ország. Ilyenkor szépen melléteszem a telefont és messzire megyek tőle… A pártszámla úgyis egy teljes beszélgetést fizet. A tartalom megy a kukába, a viagrás és a pornóoldalas e-mailek közé, elvégre mégiscsak egy szinten vannak. Sajnálom azokat a nem politikus, mellesleg művelt embereket, akik a hangjukat ilyen ostoba módszerekhez adják, akik így prostituálják magukat. A politikusokat nem sajnálom, ők már nem kis ribancok, ők már a vérprofi kurvák.

Nézem, ahogy a nagy komoly felnőttek egymást járatják le. Persze ők nem dobálnak sarat, ők együttműködnek, csak éppen… Mindenki csal, csak mi nem. Az ellenség mindent tud rólad, mint az orwelli Nagy Testvér, csak mi vagyunk a barátaid. És természetesen, ha magyar vagy, velünk tartasz. Összefogás akkor lehetséges, ha megtaláljuk a közös ellenséget, aki irtja a testvéreinket. Néha még felháborodok, néha még örülök, ha valaki új mutatvánnyal áll elő, de alapvetően nosztalgiával tölt el a látvány. K. Zolival meg B. Misivel kellett mindig hasonló vérre menő küzdelmet folytatni a „vaslapi”-ért. Ha valaki nem ismerné a fogalmat, annak tájékoztatásul: az óvoda homokozójának egyetlen fémből és nem törékeny műanyagból készült kislapátját hívták így. No igen, de akkor mindig jött Lia óvónéni, aki szétütött köztünk, és aztán béke volt. A baj az, hogy én közben felnőttem, gyanítom Zoli és Misi is, de a parlamentben és a médiában csatározó úriemberek még nem. És ilyen óvodásokra bízzuk a pénzünket, akik nem hogy velünk, a szócső másik oldalán élő messzi néppel nem képesek együttműködni, de még egymással sem. Szomorú.

Közben gyűlnek az adatok mindenkiről. A közösségi portálokról, a telefonkönyvből, a kopogtatócédulákról, a netes megnyilvánulásainkból, a „fészbúkos” kapcsolódásainkból. Van szerencsém a modern matematikának egy ágát, a skálafüggetlen hálózatok viselkedését tanulmányozni, és tudom, hogy egy emberi közösség hálózata sokkal hatékonyabb a kommunikációban, mint bármilyen technika. Ezt persze tudták 40-50 évvel ezelőtt is… most ismét felfedezik a pártok az ebben rejlő borzongató lehetőségeket. Sokan azt hiszik, eltelt 40-50 év. Úgy tűnik, a mentalitás nem „telt el”. A Nagy Testvér fűbe harapott, de a besúgás, a káderezés intézménye megmaradt, csak a „kinek” változott. Úgy látszik, nem csak ellenségképre, mumusra van mindig szükségünk, hanem a félelmetes Nagy Testvérre is.

A minap sétálgattam apámmal városkámban (ami azért még inkább falu, csak a státusza változott, a fejek nem). Megvan a jelöltem, hogy kire, mire fogok szavazni vasárnap. A párt helyi prominens képviselője, akit ismerek, és aki valószínűleg sejti, hogy rá, rájuk fogok szavazni, jön velem szemben. Az illető járt nálunk nem is olyan régen, jólnevelten keresem vele távolról a szemkontaktust (ez még összejött), majd mikor köszönőtávolságon belülre ér, illendően köszönök neki. Ő elfordítja a fejét és nem köszön. Bevallom, mérlegeltem pár hete a választások tétjeit, kimeneteleit, választási lehetőségeimet. Ezek alapján merem kijelenteni, hogy felelősségteljesen döntöttem. Ennek ellenére az, akibe a bizalmamat vetném négy évre, és akinek pártjára szavaznék, most, a választások előtt a lehető legbunkóbbik viselkedését veszi elő velem szemben. Hogy is van ez, kéremszépen? Tudom, hogy n db. rossz döntés közül még mindig az a legkevésbé rossz, ha tartom magam az előző elképzelésemhez… de azért akurvaéletbe!

Újabb telefon, és persze a szórólapokkal tüzelünk. Ha nem lenne recesszió és/vagy többet költhetnének a pártok, még VC-papírra is jutna. Elmegyek szavazni, menj de is! És meg foglak érteni, ha egy nagy lófaszt fogsz rajzolni a jelöletlen szavazólapra, mert nincs kire szavaznod. Én tudom, kire szavazok, de szívesen aludnék inkább téli álmot 4-8-12-16 évig. Mert ami itt megy, az kamupány és utána a vízözön.