A cél szentesíti az eszközt?
avagy mennyit ér mások tragédiája?
Divat internetes bűnözésről, csalásokról beszélni, de ez legtöbbször csak egy szines hír az újságban, amin szörnyülködünk, majd olvasunk tovább. Aztán elolvassuk e-mailjeinket, nézegetjük szeretteink friss fotóit, böngészünk az ismerőseink életének legújabb megosztott szeletei közt. Reagálunk rá, kommentáljuk, továbbadjuk, a trendibbek még „lájkolják” is a hírmorzsákat. Aztán egyszercsak szemet szúr egy borzalmas kép egy vörös iszapban fuldokló, kétségbeesett lány képe. Rákattintunk, és már jön is az oldal, melyen a friss infóktól a helyszíni képeken át az adományozás és a segítség módjaiig mindent megtalálunk. Ilyenkor minden jószándékú ember megnyílik, és átgondolja, miként segíthet. Továbbítja az infót az ismerőseinek, reklámozza az oldalt, az e-mail-címét, a segítő szándékát, esetleg pénzét is nyújtja a nemes ügy érdekében.
Gyanakvó ember lévén első mozdulatom nem az volt, hogy a bankkártyámhoz nyúljak, hanem szerettem volna megtudni, megbízhatom-e abba a valakibe, aki láthatóan hatalmas jószándékáról biztosít. Először is, az oldalon nem találtam sem a felelős szerkesztőt, aki legalább nevével hitelessé tenné a dolgot, sem pedig bármiféle elérhetőséget, amin esetleg utolérném, ha netán problémám akadna. Üzenetet persze lehet hagyni, amire az illető vagy válaszol, vagy nem. Hagytam, kértem, hogy az előbbi hiányt pótolja és álljon ki személyével az általa képviselt ügy mellett. Első levelében csúsztatást, második levelében pedig goromba elutasítást kaptam. Nézegettem kicsit az oldalon a fotókat, többnyire a neten fellelhető képeket láttam viszont, ezúttal forrásmegjelölés nélkül (vajon az eredeti fotós örül-e neki, hogy a képeit felhasználják?). Aztán ráakadtam az interneten egy fotóra, amin Alyssa Braun, egy 12 éves michigani kislány képe látható, aki egy iszap-fesztiválon jól mulat társaival (képek itt és itt). Mondanom sem kell, a képről visszaköszönt a sokkoló arc, igaz, ezúttal eredeti iszapszínben, és így elnézve, nem is olyan kétségbeesetten.
Gerillamarketing: A gerillamarketing (guerilla-marketing) a nem hagyományos (nem konvencionális), marketing eszközök, illetve technikák, valamint marketing-stratégia összefoglaló neve.
Lényege egy olyan alternatív eszköztár, amellyel kis befektetéssel, az általános médiáknál hatékonyabb marketingkommunikációt biztosítson.
A gerillamarketing egy módszere többek közt a közösségi oldalakon való, ismerősök között szájról szájra történő, a kapcsolataink miatt hihetőnek tűnő információ-továbbítás is.
Aztán tovább kutakodtam, sikerült megtalálnom az addig névtelenség mögé burkolózó oldaltulajdonost is, aki mellesleg a híres magyar szoftverfejlesztő cég, a egy neves hazai számítástechnikai cég volt kreatív igazgatója. (Frissítés, 2010.10.11. 14:36: Az említett cég tájékoztatott, hogy eddigi írásommal ellentétben az oldal készítője már nem kreatív igazgatójuk. Az információt egy másik közösségi oldalról vettem, ahol a készítő jelenlegi állapotaként jelzi meg a betöltött pozíciót. A félreértés tisztásának természetesen helyt adtam.) Rögtön egy közösségi oldalon is felvettem vele a kapcsolatot, hogy gratuláljak a gerillamarketinghez és hogy érdeklődjek tőle, hogy Alyssa mit szólna, ha tudná, hogy ő a vörösiszap-katasztrófa áldozata lett Magyarországon egy reklámkampányban. A kreatív igazgató kreatív válasza csupán ennyi volt: „A cél szentesíti az eszközt. Do it, and then appologize. (Magyarul: Előbb csináld, csak utána kérj bocsánatot.) A felelős oldaltulajdonos – aki mellesleg egy másik marketing-cég tulajdonosa is egyben – még egy vigyorgó fejjel is megtoldotta az üzenetet, jelezve, hogy ezt az egész akciót ő tréfából csinálta. Aztán mikor megkérdeztem tőle, hogy bánná-e, ha a történet napvilágot látna, akkor nemes egyszerűséggel törölte magát a közösségi oldalról, jelezve, hogy ő ezt tulajdonképpen nem is írta, sőt, nem is létezik, hát hogy írhatta volna. Azt, hogy a weboldal ténylegesen milyen céllal jött létre, hogy mi volt a cél, ha a tragédia áldozatainak megsegítése, vagy akár mi magunk csupán eszközei voltunk… no ezt nem tudom, a kedves olvasó fantáziájára bízom, hiszen az illetőt már hiába keresem a kérdéssel.
Az eset kapcsán felmerül bennem a kérdés: vajon hihetünk-e a szemünknek, amikor már bárki bármilyen, internetről lementett fotót módosíthat úgy, ahogy a céljainak megfelel. Megbízhatunk-e abban a jószándékban, ami a segítség, a jóindulat mögé bújva adatokat gyűjt rólunk, netán egy ügyes csúsztatással még a pénzünket is eltüntetheti, ha nem kezdünk el minden infót lenyomozni? Megoszthatunk-e bizalmas barátainkkal olyan információt, aminek minden morzsájának nem néztünk utána, és nem leszünk-e mi magunk is tettestársak egy internetes közösségi csalásban? És nem utolsósorban felmerül bennem a kérdés, hogy vajon mi járhat annak a marketingesnek a fejében, akinek mások tragédiája csupán marketing-fogás, csak egy eszköz, mely magasztosabb célokat szentesít. Úgy tűnik, az internet már minden értelemben információs szupersztráda lett: aki az út széléről páncél nélkül lép rá, azt egy pillanat alatt kilapíthatják és cserbenhagyhatják. Tessék tehát körültekintőnek lenni, mindennek utánanézni, és keresni a felelős személyt, fel meri vállalni magát akkor is, ha baj van. Elvégre a gyerekeinket is óvjuk a cukros bácsiktól.
Friss kommentek