Kövess a Twitteren!
avagy az eretnek testgyakorlás
Amikor szegény Karol 'János Pál' Vojtila elhunyt, volt egy olyan érzésem, hogy utána egy nála gyengébb és/vagy kevésbé jó fej pápa következik. Nem tudom, hogy mi az oka, hogy az ex-pápa liberálisabb elveket vallott, talán az öregségből adódó bölcsesség és a keresztényi megbocsátás, elfogadás munkált benne... ki tudja. Aztán jött ez a Benedek, valahogy nekem nagyon eszelős, rosszindulatú tekintete van, nem az a jótékony, kedves bácsi, mint Vojtila volt. No jó, gondolom a hithű keresztényeket már kellően felhúztam, bocs érte, ezek nem egy eretnek puffogásai, csak benyomások. Nem vagyok keresztény, mégis, vagy tán pont ezért szerettem az előző pápát.
No de térjek a lényegre. Nem jógázom, előrebocsájtom. Többé-kevésbé szimpatizálok a keleti tanokkal, no meg az ezoterikus dolgokkal, de van amit én is hókuszpókusznak tartok, nem fenntartások nélkül fogadom el, amit eddig elfogadtam. Van ami nagyon mélyen megy az ember lelkébe, hitébe, és van ami úgy hat az emberre, hogy nem nagyon akarja befolyásolni mondjuk a vallását. Kicsit úgy vagyok ezekkel mint a kávéval. Nem éreztem még soha, hogy a kávétól felébredtem volna, nem is kávézom ezért. Viszont néha, az íze miatt megkívánom, és akkor jól esik. Az a csésze kávé nem borítja meg az étkezéseimet, nem leszek tőle belőve, stb. csak finom, és kicsit feldob, hogy vmi finomat iszom. Szóval így vagyok a filozófiával, az illóolajakkal, a masszírozással, stb... Ami lelki megborítás nélkül be akar jönni jóérzés, az jöjjön!
No, mit ad isten, olvasom a napi reggeli betevő infóadagomat, látom, Benedek pápa és udvartartása kivonta kardját a jóga ellen. Nem óhajtok okos, okosnak látszó ostoba, vagy ostobán ostoba érveket hozni a jóga mellett, ahogy ők hoztak a jóga ellen. Simán csak nem értem. Illetve értem, csak nem akarom érteni. A fő érv a jóga és a keleti tanok ellen, hogy a kereszténység jó-rossz kétpólusú, átjárhatatlan, merev világnézetével ellentétben a keleti filozófia azt az elvet vallja, hogy váljunk eggyé a mindenséggel, hogy a jó és a rossz egymás kiegészítői. Egy régi gimis vita jutott eszembe - amikor még meg akartuk váltani a világot... -, egy merev hívő osztálytársunkkal beszélgettünk arról, hogy a rossz, az ördög szükséges "kiegészítője"-e a jónak, vagy afféle hiba a rendszerben, amit ki lehetne küszöbölni, és akkor minden tökéletes lenne. Akkor szembesültem azzal, hogy sokan úgy gondolják, hogy úgy is lehetne élni, hogy egyfolytában a napon lennénk, árnyék nélkül. Szerintem minden dolognak a világon, aminek valamilyen jellemzője van, legyen az hossz, szín, emberi jellemző, történés, bármi, annak e mentén legalább két végpontja van, ami között így vagy úgy lehet kapcsolat. Vagy ha úgy vesszük, minden ami több mint nulla dimenziós (tehát nem egy pont, aminek nincs kiterjedése), annak meghatározható végei, szélei, élei, tehát határai vannak, átellenesek, és összetartoznak. Az embernek is van bal keze, jobb keze, meg közte az egész ember; önállóan a jobb vagy a bal kéznek nincs az embertől független élete. Tehát egy kisebb egység része, egyik oldala és másik oldala... Eddig nem sikerült olyan két végletet találnom, ami között ne lenne köztes állapot, egy kapocs, ami a kettő közt hidat ver. Összefoglalva, nem értem, miért "rekeszti ki" a rosszat a kereszténység. Talán mert "kerítésen belül" kezelhetetlennek, elfogadhatatlannak tartja, ezért inkább meg sem engedi? Kicsit nekem ez olyan, mintha mindent ami jó, megtartanám, mindent, ami rossz, azt meg áttolnám a szomszédba, mert a szomszéd a gonosz. Úgy egy nap alatt ki is derülne, hogy ez mekkora életképtelen ötlet. A meditációban és a hasonló elmélyülésben pont az a jó, hogy erőt ad, hogy összekapcsolódhassak mindennel ami kint van, befogadjam a jót, küzdeni tudjak a rossz ellen. A jóga is ilyen lehet... Valahogy az az érzésem, hogy az egyház nem érti, hogy hogy működik a keleti filozófia, mert annyira a saját tanaival van elfoglalva, és amitől fél, azt ugye ki kell zárni. Szóval a keresztényeket buzdítom, hogy a pápaság szava ellenére bátran jógázzon, a jógázókat buzdítom, hogy ismerjék meg a kereszténységet, és egyáltalán, legyen híd a kettő közt, hátha kiderül, hogy mindketten emberek...
Vatikán, se abortusz, se koton és jóga se (Index)
A mentősök életeket mentenek, nap mint nap, néha munkájukon kívül, néha extrém helyzetben is, ez egy köztudott és közhelyes dolog. Ragozhatnám, hogy milyen nagyszerű ez az egész, pláne, ha gyerekek életét mentik, pláne, ha akkor is, amikor nem lenne kötelességük, pláne ha ez vmi különleges körülmények közt jön össze, de nem teszem, egy mentősnek valsz. ilyen az élete, neki így természetes. Múlt pénteken mégis meglepett, amikor két szolgálaton kívüli mentős saját motorra pattant és elrobogott életet menteni, amikor meghallották, hogy baj van és a riasztható rohamkocsi messzebb van, mint ők. Lehetnék gonosz, és mondhatnám, hogy egy igazi motoros minden alkalmat kihasznál, hogy kedvenc kétkerekűjére üljön, de itt nyilván nem erről van szó. Egyszerűen örülök, hogy a média felkapott egy olyan esetet is, amikor a motor nem kétkerekű gyilkolóeszköz, hanem egy életmentésben segítkező jármű. Aztán motoros haverok közt szinte mindenhol egyszerre indult be mindenkinek az agya, hogy miért nincsenek itthon motoros mentők, hiszen gyorsak, felszerelhetőek sok jóval és mind a pesti dugókban, mind országúton esetenként gyorsabbak és hatékonyabbak tudnának lenni, mint egy rohamkocsi. Persze nem mindig. Aztán ugyanazzal a lendülettel jött két ellenérv is, az egyik a motorok beszerzése, tehát a pénz, a másik pedig a mentősök kiképzése. Mégis, szerintem hosszútávon érdemes lenne elgondolkodni a dolgon. Egy mentősnek is, de minden jóérzésű embernek is valószínűleg fontos minden élet, ha ennek érdekében van mit tenni, akkor tenni kell.
Manapság nem sok fiatal emlékszik a névre sem. Nekem az első plátói szerelmem volt. Olyan nő volt, aki miután elérte, hogy az egész világot elbűvölte szépségével, hátra tudott lépni, hogy az életét a családjának szentelje, és "mellesleg" az UNICEF nagykövete legyen. Persze Hollywoodban régen is, most is naponta születtek filmcsillagok, ő mégis úgy tudott bájos, elbűvölő nő lenni, hogy nem volt szüksége nagy mellekre, vad sminkre, botrányokra, és hasonló külsőségekre. Nem ő öltötte magára az aktuális divatot, hanem ő lett maga a divat, nem véletlen, hogy Hubert de Givenchy-nak, a híres divattervezőnek is sokáig ihletője volt.
Egy kedves barátom hívta fel a figyelmem Ferber Katalinra, egy japánban élő, a világ egyik legrangosabb egyetemén japán gazdaságtörténelmet tanító professzorasszonyra, könyvére, illetve a Tilos Rádióban vele folytatott két beszélgetésre. Ha vkit érdekel japán, az ott élő emberek, életmódjuk, azoknak mind a könyv, mind a műsor kötelező. A beszélgetést hallgatva két dolog járt a fejemben, az egyik, hogy úristen, az a világ mennyire más, mint a miénk, hogy mennyire vonz és mennyire taszít mégis. A másik, hogy újabb színnel bővült annak a palettája, hogy vajon a jó öreg Európa, kis hazánkkal együtt miért küzd a túléléssel, és miért életképesebb a tőlünk keletre élő kisebb-nagyobb "tigrisek", azaz Korea, Vietnam, illetve Kína, Japán gazdasága, társadalma. Eddig is érdekelt japán, de azt hiszem, ezek után ideje utánajárnom pár dolognak. Gyuri, köszönöm a beszélgetéseket! 
Friss kommentek