Kovács úr mert nagyot álmodni. Ő még emlékezett arra, hogy nagy álmodók hogy álmodtak új országot a világháború után, hogy tiéd az ország, magadnak építed, meg látta az álmot arról, hogy a vas és az acél országa leszünk. Persze azóta már új álmodók és álmok is jöttek, ő pedig egyre ritkábban gondol arra, hogy a kisunokákkal elmenne Balatonszárszóra pancsolni. Persze a kisunoka már internettel álmodik, mp3-mal, dvd-vel, pc-vel és még ki tudja hány betűszóval, amit ő már nem is ért.
Álmot látott, már a szeme előtt lebegett, hogy sok-sok év munka, majd elbocsátás, leépítés, kórházi szenvedések és sajnáljuk Kovács bácsi után jobb lesz. Persze neki akkor is jobb lett volna, ha ő még Kovács úr lenne, és nem Kovács bácsi. Megálmodta, hogy végre elmennek a komcsik is, a nácik is, és majd a sok fiatal úgy építi az országot, ahogy ők, a haború után, lelkesen, szorgosan. Álmodott egy világot, ahol, ha eltöri a kezét, nem neki kell kimenni a kórházból a patikába fáslit venni, mert gipszre nincs pénz. Álmodott becsületes, vezetőkről, akik legalább egy kicsit betartják az ígéreteiket. Álmodott beszélgetésekről, értelmes vitákról, boldog összeborulásokról, ha már ellenség már nincs. Álmodott arról, hogy azok a számára új arcok, akiket a választási plakátokon lát, nem csak akkor keresik fel, amikor a választások előtt ígéretekkel elhalmozva őt a kopogtató céduláját kérik. Álmodott arról, hogy jobb lesz, hogy más lesz a politika, hogy Magyarország tényleg mindannyiunké, és hogy Magyarország tényleg él. Álmodott kisebb adókról és több becsületes adófizetőről. Álmodott egymásra mutogatás, fenyegetés és felelősségrevonás nélküli egyenességről. Meg aztán arról is, hogy választások után a megkopott plakátokat a vesztesek a győztesekkel békés egyetértésben takarítják el az utcákról, és ültetnek mondjuk fákat.
Kovács úrnak hiába csörgött reggel 7-kor a vekker, még vasárnap is, mivel Kovács bácsi már régen a konyhában csöszmörgött akkor, kávéját szopogatva. Lassan felöltözködött szépen, előkelően, felvette a legjobb ingét, nadrágját, összeszedte a kis motyóját. Igazolvány: megvan! Műfogsor: bent! Szemüveg: távolra is meg az olvasó is a tokjában. Tudta, mit akar, hajlott korát meghazudtolva büszkén sétált el a szavazóhelységig. Már tudta, kire adja a voksát. Előre köszönt a bizottságnak, bár mindenki ifjabb volt, mint ő, és jókedvűen átadta az igazolványát – még a jó öreg barna füzetke – annak a kislánynak, aki a jegyzékben kikereste a nevét. Aláírta a papírlapot, kitöltötte a két szavazólapot is, békés magányában, majd annak rendje szerint borítékban bedobta a ládikába. Mivel a bizottságból csak Kató néni fiát, azt a jóvágású mérnökgyereket ismerte, jobbnak látta, ha nem áll meg tereferélni az ifjakkal. Hazafelé azon gondolkodott, hogy de'jszen voltak ott komoly emberek, hátha mégis meghallgatták volna az álmát. Élvezte, ahogy az egyre melegebb időben a napsütés átmelengette a mellkasát, az ingen át, beleszimatolt a tavaszi levegőbe és bandukolt hazafelé.
Szavazott. Remélte, hogy álma nem csak holnapig tart. Remélte, hogy még lesz ereje felébredni akkor is, amikor már ébren fogja érni a megvalósult álom. Mert ő mindig mert nagyot álmodni, és tenni is érte.
zsola2 2010.05.03. 23:02:31
Viszont viccet félre téve, jó írás kerekedett belőle. :)
Tigris 2010.05.04. 03:18:15
Plateus 2010.05.07. 11:21:27
Tigris 2010.05.07. 11:44:34
kiscsillagKriszta 2010.05.07. 19:16:24
Nagyon jóóó írás. :-)
Sok sikert!
Tigris 2010.05.07. 19:27:05
merrybear 2010.10.11. 13:54:41
Tigris 2010.10.11. 14:06:39