Azt hiszem, ennek a népnek 2009-ben is kellenek a legendák, a mesehősök, a turulmadarak, no meg a szent és abszolút igazság. Sokan azt hiszik, hogy ha náluk van a mikrofon, és égbe kiáltják, hogy ők a királyok, akkor tényleg ők lesznek a királyok. Aztán ha jön a gaz sárkány, és letaszítja őket a trónról, akkor ők lesznek a szegény sajnálatra méltó száműzött királyok. Aztán telik-múlik pár éjszaka, más mesehősökkel, kisbalázs is aludt rá párat, aztán az öreg bukott király a gonosz sárkányon tér vissza, hogy újra összeszedje jobbágyaitól a tizedet, ahogy eddig, mintha sem a sárkány gonoszsága, se a saját bukása nem is lett volna. Miközben Robin Hood csendben, szerényen, szélesvásznú hírverés nélkül csak teszi a dolgát és segít ahol tud. Meghalt a király, éljen a király, a király meztelen. Mert ugyanaz mind a három.

Heal Edina, Sláger Rádió vezérigazgató:
"Tisztelt hallgatóink, kedves barátaink! Az utolsó szó jogán szólok most önökhöz. Nagyon szomorúan. Mert szomorú, hogy egy több millió ember által szeretett rádió elhallgat. És a Sláger Rádió itt, ezen a frekvencián ma elhallgat. Nem fog többé szórakoztatni, nem fog többé nevettetni, nem fogja többé az országot mosolyra hangolni. Hogy ennek miért kellett így történnie? Érthetetlen. Elfogadhatatlan. Szomorú. Sokan mondják, hogy a politika miatt nincs mit tenni. Mi bízunk a közvélemény erejében, bízunk önökben, bízunk bennetek, és bízunk a független magyar bíróságban."

Félre ne értsetek, mindkét elnémított rádióról voltak kellemes élményeim, sőt, túlnyomórészt az volt. Vogáék, a hazánkat a mocskos kapitalizmusba döntő rendszerváltó Radio Danubius, no meg a reggeli műsorok. De ettől még sajnos mindkét rádió két évvel tovább termelt profitot és kellemes fizetést jónéhány embernek úgy, hogy erre nem volt jogalapjuk, és ezt ők is tudták. Csak reménykedtek, jó magyar szokás szerint, hogy te is csalsz, én is csalok, én se árullak be, te se árulsz be, mindketten jól járunk. Aztán egyszercsak mégis lebuktak. Persze mindkettő a sajtószabadságra, a demokráciára hivatkozik, és akkor a szubjektív népszerűséget ne is említsük. De mondjuk mi lett volna, ha az autópályákon kint hagyták volna még két évig a kapukat, benne az őröket, akik a matricahasználatra fütyülve kérték volna a kapupénzt, vagy különben sorompó. Csupán azért, mert valaki elfelejtett nekik szólni, hogy a ti időtök lejárt, vége a kaszálásnak. Most persze mindkét stáb világvége-hangulatban búcsúzott a világtól, meghalt Mátyás, oda az igazság, többmillió magyar pedig örök búskomorságra lett ítélve megszűnésükkel. Balázs, Vadonjani, Rákóczi, BorosBochkorVoga még egyszer, utoljára traccsolnak egyet Fábryval, holnaptól pedig mennek kukázni és az aluljáróba hálni. Na persze.

Nem várom el egy kereskedelmi adótól, hogy kicsi, már-már kalózadónak minősülő regionális és rétegadók módszereit átvegyék, küzdjenek a túlélésért hősiesen, és mondjuk az interneten adjanak, mint mondjuk a Tilos. Elvégre ők a pénzből, a reklámbevételekből élnek, nem pedig a lelkesedés, a hallgatók szeretete, az elhivatottság mozgatja őket. Ők nem tudnak egy bevárosi bérház kisszobájából adni, nekik kell az infrastruktúra, a logisztika, a high-tech. De önmagunkat sajnálni, miközben a társaság egyik felét már rögtön másnap várja az új munkahely, a másik felét pedig csak azért nem, mert nem kapnak annyit mint régen, meg egyébként is, ott van még a ker.tévé is... szóval ez a látványos önsajnálat nekem kicsit sok.

Közben miről van szó? Igen, a mocskos politika... Szerintem mára már csak kis hazánkban nem jöttek rá a politikusok, hogy a médiában tulajdonjogot szerezni igen praktikus dolog, hiszen egyfelől pénzt termel, másrészt pedig szócsövet ad a fejeseknek a terelgetésre váró birkanép megszólításához. Az USA-ban ennek több évtizedes történelme van, de Berlusconi sem a húsiparból pottyant a politikába: egy igen befolyásos médiamogul volt politikai szárnyalása előtt. Csoda, hogy kis hazánkban a két nagy ellenség csendben lepaktált egymással, hogy a torta fele az enyém, a fele a tiéd, és a torta alapanyagául szolgáló két nagy rádió frekvenciáját, személyi álományát, piacát, tartalmát szépen felosztották egymás közt? Ez nálunk jóval civilizáltabb helyeken is ilyen gyomorforgató módon működik, legfeljebb ott elegánsabban. Ebből lehet erényt kovácsolni, látványosan ál-küzdeni ellene majd még látványosabban belehalni a küzdelembe, de ettől még a dolgok így működnek. Na Bumm-eráng!

Tegnap mindenki kibulizta magát, a kockák azért, mert kockarádiót kaptak, a kerekek mert kerekrádiót kaptak, a megszűnt rádiók azért, mert mégis milyen nagyszerűek voltak, míg működtek (illegálisan is...), és mennyivel nagyszerűbbek voltak mikor elsöpörték őket, és megmártóztak a közsajnálat cuppogós-cukormázas szeretetében is, mert ugye ez a nemzet még Isaura kiszabadításáért is gyűjtést szervez, akkora szíve van, az ország ünnepelte, hogy mennyire tud szeretni két ilyen fantasztikus adót. Aztán amikor minden bulinak vége, mindenki kialudta magát, akkor másnap egykedvűen vág bele a hétköznapoknak, hallgatja ugyanazt a kereskedelmi hamburgervackot, amit eddig, csak más néven, vigyorog a baromkodásokon, bosszankodik a hülye politikusokon, és este megnézi a kertévén a bulvárhírekben, ahogy kedvenc ex-adójának kedvenc ex-műsorvezetője hogy vergődik két napig munkanélküliségben, miközben BMW-vel furikázik új munkaadó után. Aztán boldogan alszik el, annak tudatában, hogy ő tulajdonképpen mennyire szereti ezeket az embereket, és mennyi mindent megtesz értük. És aludj el szépen kis Balázs, kis Gábor, és te is Lali király! Máma már nem szakad tovább...