Aztán jött gimiben az előadás. Rudolf Péter "Itt vagyoooooooooooooooooook!" kiáltással a fejünk felett berepült a színpadra, és kezdődött a varázslat. Kiszakadtam az akkorból és mostból: magával ragadott a mese. Talán nem is jó a mese szó, hiszen inkább valóság, a valós élet elemei, történések, és az a csoda, amit mindenki vár, aki már "kinőtt" a mesékből. Egy kicsit elhiszem, hogy van egy hely, ahol minden csoda, ahol minden szeretett lény él és kézzel fogható, ahol minden remény egy valóság. Nem akarok most a Kaszás Attila rajongókkal együtt sóhajtozni, mert egyszerűen mindenki jó volt. Tábori Nóra, Pápai Erika, Igó Éva, Rudolf Péter, Hegedűs D. Géza, Kaszás Attila, Balázs Péter, és bocsánat, akit kihagytam. A sztori a mai napig kedves nekem, ha van zene, amin férfi létére sírni tudok, akkor azt is e musical jegyzi. Tudtam, hogy életem egyik, illetve eddig legkedvesebb darabja lesz ez, amikor a végén a vígből kijöttem. Azóta párszor láttam - sajnos nem annyiszor, ahányszor szerettem volna, a zenéje is megvan, megörültem ma, amikor a rádióban hallottam egy ezzel kapcsolatos riportot... Kíváncsi leszek, kereskedelmi adók megemlítik-e valahol, valamikor. 2009 május 1., ma megy Dusán és Pici bácsi örök meséje 700. alkalommal a vígben. 21 éve volt az első, és szerintem mai napig az egyik és legértékesebb kincse az országnak Hofi humora mellett, amit bárki ebben az országban az utóbbi pár évtizede létrehozott. Mondanám, hogy ezt már exportálni kéne, mint az unicumot, de nem mondom, mert kicsit nehezen tudom elképzelni más nyelven, más helyen. Tábori Nóra, Kaszás, Rudolf Péter nélkül sem könnyű, már ők is hiányoznak. Talán egy rajzfilm... ha lenne sok pénzem, időm, megcsinálnám. 21 éve töretlen a népszerűsége, és tuti, hogy a páromat és a gyerekeimet is elviszem megnézni. Egyszerű halandó lévén csak annyit tudok tenni, hogy szeretem, hogy dúdolom néha, hogy dédelgetem magamban a darabot. Ha teheted, nézd meg te is! Ja, már láttad? Akkor úgyis elmész még párszor magadtól is...