avagy sokaknak ismét kivan a két kerekük

Nem voltam ott. Még lélekben sem - bocs bicajosok, jobb dolgom volt, de tényleg! - mégis úgy érzem, lettem volna ott. Talán szeptemberben elmegyek megint. Nem akarok magyarázkodni, de néhány éve azért én is ott voltam...

80000 pár emberi erőforrás által hajtott kerék gurult át a fővároson, igazolva, hogy egyre több ember lenne hajlandó kiszakadni a bádogkasztnikból és a benzingőzből, ha az ország kicsit jobban partner lenne benne. 80 ezer ember, a kritikus tömeg, aki tömeges kritikát mondott arról, ami most itthon van - mindezt tette politikamentesen, békésen, másokat nem, vagy csak minimálisan gátolva a dolgában. Voltam már pár éve ezen a vonuláson, ahogy motoros felvonulásokon is, és ilyenkor mindig megélek egy álmot, hogy milyen lenne, ha sok bicajos/motorostársammal lennék az úton, ha vigyáznának ránk, ha vigyáznánk egymásra, ha egy kicsit a miénk is lenne az út, nem csak az autósoké, és ha egy kicsit békésebb, megértőbb, nyugodtabb, tisztább világban lennénk. Persze, amilyen szép az álom, annyira múlandó is, bringaemelés, aztán vissza a macskakőre, a kátyúkba, a teherautók mögé, a 'gőzbe.

Nem értem, ha egy maroknyi ilyen vagy olyan politikai tüntető, vagy egy kupac mávos-békávés, vagy más közszolgáltató fel tud tartani másik 10 milliót, ha a közteret tudja szennyezni a létével, ha másokat akadályozhat abban, hogy dolgozzon, adót fizessen (a tüntető helyett is...) és még el is tud érni vele vmit, akkor 80 ezer békés, politikamentes, természetbarát bicajos miért nem tud elérni semmit. Vagy azt csak balhéval lehet? Csak akkor lehet felfogni egy kritikát, ha már bokszkesztyűvel vagy baseball-ütővel adják?